Saturn

Vissza kell térnem a gyökereimhez. A sajátjaimhoz. Mély üresség van bennem, akárhányszor rád gondolok. Nem volt véletlen, hogy találkoztunk. Én többet hittem. És még most is többet érzek ebben, mint amennyi lett. De elfogadom, mert nem is tehetek mást, és mert így a jó mindenkinek. Nem annak hiszel, aki tényleg vagyok. Ebben az egyben biztos vagyok. De talán ennek így kellett lennie, hiszen miért is látnád, hogy ki vagyok, ha semmi közünk egymáshoz? Siratom a hitemet is. Kár, hogy még mindig ennyire gyenge bennem. Vajon jogosan vártam, hogy megerősítést kapjak? Ez azt jelenti, hogy hitetlen vagyok?

"Mindenki megérdemel egy esélyt, hogy eláruljon engem."

https://www.youtube.com/watch?v=h3lWwMHFhnA  Sleeping at last- Saturn

Cikk-cakk

Vannak napok, amikor nem történik semmi. Ez is olyan. Állni látszik minden. Ilyenkor kell még a szokottnál is sokkal tudatosabbnak lennem, hogy ne vesszek el a növekvő sötétségben. Azt mondják, hogy minden cikk és cakk a fejlődés kihagyhatatlan állomása. Próbálom én is így felfogni. Sok az ellentmondás, talán az önbecsapás és illúzió ebben az egész helyzetben. Nincs okom maradni, nincs okom nem elkötelezni magam más irányban. Nem tudom, merre visz a sorsom útja, nem tudom, hogy része vagy-e, akarsz-e az lenni, én akarom-e egyáltalán. Szép volt a múltkori, van egy szépsége ennek a lassúságnak. Nem akartam szembenézni a félelmeimmel, a fájdalommal és berögzült gátlásaimmal. Emlékeztetsz mindarra, amiket jó mélyen eldugtam magamban, eldugtam, mert fájt. Vagy is, meg nem is. Idegennek érzem magam itt, de ott sem vagyok teljes szívvel. Tudom, hogy hogyan kéne lennie, de a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretném. Kellene egy biztos pont, egy viszonyulás. De az én szükségletem neked nem kötelesség. Nem lehet az. Átmenetben vagyok, de nem tudom, hogy hová tartok. Kell a segítséged, a biztonságod. Itt vagyok, szeretlek, melletted akarok lenni, a támaszod lenni. Csodára vágyok. A kék szemedre. Elveszni az ölelésedben. Szerelmes vagyok, de kibe? Uralkodok magamon, óvatoskodom, félek, hogy megint fájni fogsz. Ég a lelkem.

https://www.youtube.com/watch?v=g80hMksipbI Illenium - Leaving

Döntsön végre az élet! Kell, hogy legyen igazság.

Holtpontok

Holtpontra jutottam a életemmel folytatott tárgyalásokban. Azt mondják, hogy a holtponton tényleg meghal valami. Vagy a hit, vagy a hitetlenség. Döntenem kéne, felelősen, átgondoltan, hogy aztán ahhoz tartsam magam. Két lehetőség, az egyik biztonságos, a másik ismeretlen. Rajtam múlik. Bátornak kell lennem, de félek. A holtponton tényleg meghal valami. Bízom benne, hogy a hitetlenségem az.

Te már nehezebb ügy vagy. Nálad már döntést hoztam, hónapokkal ezelőtt, de nem rajtam múlik. Már nem tehetek semmit, ismerem a végét, és még nem tudom, hogy hogyan fogom elviselni a végkifejletet. Elérhetetlen vagy, nem tartozunk egy kasztba. Nem kérted, hogy várjak rád. Oktalanság tovább alkudozni. A holtponton tényleg meghal valami. A hitem halt meg.

Zorán - Esküvő

Knocking on heaven's door

Minden nappal egyre nehezebb téged elengedni. Túl sok a párhuzam, túl közel vagy. Pedig nem lehetnél. Ha elfogadjuk, hogy mindennek oka van, és hogy nincsenek véletlenek, hogyan dolgozzam fel mindezt? Előre nem mehetek, vissza már nincs út, mit tegyek? Maradni minden nappal egyre nehezebb. Gondolatokkal nem túlmenni a jelenlegi helyzeten. Megmaradni középen, megfontoltan cselekedni, gondolni, érezni. Nem értem, hogy mi történik. Nem tudom, hová vezet ez. Mindennap meghalok kicsit. Ki vagyok én neked?

Kaleo - I can't go on without you

Depresszió 1.2

A saját kardomba dőltem, megint. Ahogy öregszem,  egyre csak ostobább és elvakultabb leszek magammal szemben. Tényleg létezik a karma, csak annyit kapsz kívülről, amennyit temagad adsz. És mennyire könnyű valóban más szemében a szálkát is kiszúrni, miközben a magaméban a gerendát sem látom meg. Azt hittem, hogy különb vagyok, hogy én veled nem teszem meg, amit velem megtettek mások, de megint csak akkora hazugsággal találtam szembe magam, hogy szégyenemben csak keserédesen nevetni tudok önnön ámításomon. Ennyi önbecsapást, önhazugságot, ostobaságot és önhittséget sohasem hittem magamról! Talán kezdek végre magamhoz térni a dervistáncomból, vagy megint csak becsapom önmagam, már bármelyik igaz lehet, de ez így nem mehet tovább. Most szépen, okosan, igényesen, szentimentálisan leerőltetem a torkomon, amit főztem, az utolsó cseppig, morzsáig felfalom a keserű pirulát, hagy áradjon szét a testemben az illúzió epéje az utolsó nyamvadt, önsorsrontó, kis sejtemig is, hagy menjen mélyre, bántson és szúrjon, hátha végre valahára megtanulom végre: "Az ember semmit sem vehet, ami nem a Mennyből adatott neki." Nem akarok itt lenni, nem akarok ebben benne lenni, szembenézni a jelentéktelenséggemmel és tehetetlenségemmel, hogy az események megint nélkülem alakulnak,  hogy megint abba a méltatlan helyzetbe sodortam magam, hogy passzív elszenvedőként  a kispadról nézhetem végig a szenvedésemet, várva türelmetlenül a végét, bizva a könyörületben és a csodában, mert MEGINT HAGYTAM, HOGY MÁS DÖNTSÖN AZ ÉLETEMRŐL.

Miért nem lehetett?

Depresszió 1.1

"Csak a gyávaság

Fogadja el harc nélkül a csapást,

Mit elkerülni még hatalma van.

De végzetnek örökös betűit

Nyugodtan nézi, és nem zúgolódik"

Vég nélkül ismételgetem az életem hibáit. Mindahányszor hiszem,  hogy újat kezdek, a hibákat megbocsájtottam magamnak és másnak is, a hátam mögött hagytam, és tovább léptem, és mindahányszor szembesülök, hogy ez mennyire nem igaz. Újabb és újabb ciklusokat kezdek, hol kényszerből, hol szabad akaratomból, de nincs új a nap alatt. Nem alkotok semmit, nem tanulok semmit, nem tudok semmit a hátam mögött hagyni.

Alkudozás 2.0

Egyedül vagyok. Változik minden körülöttem, de leginkább én változom. Nem tudom, ki vagyok, merre tartok, mikor lesz vége, kim marad. Szeretném ha jönnél velem, ha része volnál az új életemnek. Ha kicsit te volnál az új életem. Te is megváltoztattál, tartalmat adtál olyannak, ami üres volt eddig számomra. "Szépek vagytok, de üresek.  Nem lehet meghalni értetek."

Most már te jutsz eszembe róluk. Nyugtalan a lelkem. Keresem a magyarázatot,  hogy miért vagy rám ilyen hatással. Lehet, hogy csak véletlen egybeesés, jókor voltál,  jó helyen. Elmesélném az életem, meghallgatnám a tiédet. Ha csak egy este , egy óra is lenne, ha csak ennyi megadatna. Menj el, kérlek, vagy hagy menjek én! Valaki meghal bennem..

Kérlek, kérj tőlem! Kérj, hogy segítsek!

Alkudozás

Képtalálat a következőre: „velünk van az isten”

Meg akar a lelkemben születni Valami. Feszít belülről, mint a kígyót a bőre, amikor levedli. Velem van az Isten. Érzem a jelenlétét. A káoszból a rendbe akarok lépni; elkezdeni egy új lapot. Meg akar a lelkemben születni valami, és nem tudom, hogy sikerül-e, mert te is kellesz hozzá. Bennem van a sorspánik, félek, hogy bennem ragad. Nem tudom, hogy milyen lesz, nem tudom, hogy hová visz, de meg akarom tudni. Végre van erőm megbocsájtani magamak, tovább lépni onnan, ahol voltam, oda ahová már réges régen tartok. Végre vagyok valaki, magam előtt is. Végre a helyemen vagyok, a sorsomat csinálom, képes vagyok újra kinyílni, szeretni, elfogadni másokat. Meg akar a lelkemben születni valami; minden nappal egyre erősebben, jobban tudom, hogy ez kell nekem. A hegyfokon állok, és kitárnám a szárnyaimat, hogy az égbe repüljek újra. Még magasabbra, mint eddig. Vagy lezuhanjak a mélybe. Meg akarom végre szülni, látni akarom, hogy mit hordoztam eddig, mit tápláltam öntudatlanul, a kezembe akarom venni, kicsit szeretni végre benne újra önmagam. Voltál már szerelmes? Talán az egyik legönzőbb dolog a világon. Legalább annyira magadat szereted benne, mint a másikat. Tartalmat adtál sok mindennek, ami csak forma volt eddig. Gondolkodásra késztettél magamról, a világról, a helyemről benne; hogy mit is keresek itt, mit tehetnék, hogy jobb legyen. Hogy még mennyire kevés vagyok, mennyire felszínes, önző és gyermeteg. Minden jó, ami bennem van, a ti érdemetek. És minden rossz, ami még bennem van, a saját gyengeségem. Van olyan, hogy szabad akarat? A gondolat teremti a valóságot? Meg akarom szülni, ami a lelkemben lakozik. Érted, értem, értünk, a testvéredért, az Édesapádért, a Papáért, a szüleimért. Kicsit talán mindenkiért.

"Soha ne attól félj, Isten el ne hagyjon,
arra ügyelj inkább, hogy hited maradjon!
Vagyis te ne hagyd el hiteddel az Istent,
hiszen benne találsz az élethez mindent." Aranyosi Ervin - Isten velünk van

 

Düh

Több mint két éve élek úgy, hogy tudom, nincs tovább, innen már nincs hová mennem, ellőttem az összes patronom. Több mint két éve élek azzal az érzéssel a lelkemben, hogy ismerem a sorsom. Néha kegyetlen, de néha egészen megbékélek vele. Nem őrlöm fel magam hibás ellenállással. És akkor feldereng a homályból valami. Lassan, először csak alkalomszerűen, de ösztönből sem foglalkoztat. Védem magam, hiába tudom, hogy így már nem mehet tovább. De aztán ijesztő a hasonlóság. Ijesztő, hogy annyira sorsszerű, annyira élő, annyira létező számomra. Hogy a lelkem legmélyén olyan biztosan tudom, hogy Ő az, mint semmit eddig.  Megmutatta nekem az élet, a Sors, Isten, hogy van, nézd kicsi, itt van a mézescsupor. Itt van, akit akartál, eléd teszem, megmutatom, arra kényszerítelek, hogy elérhető közelségben legyen, hogy azt hidd, csak egy karnyújtásnyira van, hogy elhidd, volt értelme mindennek, mert itt van végre Ő, hogy csak meg kell fognod, el kell fogadnod, el kell végre HINNED. És akkor elhiszem, és elveszi.

Fleurie - Breathe

https://www.youtube.com/watch?v=JQVop3-OOXc

 

Tagadás

Powered by Blogger.hu